Kedden délután megvolt az első itteni vizsgám. Előtte reggel fél hatig tanultam, nyolckor fölkeltem, reggeliztem, megfürödtem és bemenetem az egyetemre a kilencre meghirdetett vizsgára. Negyed tíz körül meg is jött tanár és mondta, hogy hát sajnos túl sokan vagyunk, beszéljük meg egymás között, és a csoport fele jöjjön vissza háromra. Sokáig nem kellett mondani; azt hittem majd otthon fogok még tanulni. Hát sok új dolog nem ragadt rám, így kb. ugyanannyi nemtudással mentem vissza délután. Előttem csak hárman voltak és jó szokásomhoz híven sikerült utolsóként vizsgázni. Azt hiszem a nyökögés a legjobb szó, amit használhatok a felelésemre. Nem azért, mert nem tudtam mit mondani (történetesen lehetett választani korszakot az olasz nyelv történetéből), hanem mert a verbális képességeim ilyen helyzetekben a nullával egyenlőek. Azért megdicsért, hogy milyen jól beszélek olaszul és anélkül, hogy a kurzus másik részéből felelnem kellett volna, adott egy 28-ast (30-ból). Gondolom sietett haza. Másnapra teljesen leeresztettem, és nem igazán tanultam az írásbeli vizsgára. Ennek még várok az eredményére. De itt nem is ez a lényeg, hanem a tanár! Az a nő hihetetlen. Olyan kár, hogy nincs róla videóm! A terembe való beengedésnél (ami 30 percig tartott) a külföldi hallgatók nevét nem olvasta föl rendesen, hanem random kiválasztott egy részt a névből és azt mondta hangosan. És akkor csodálkozott, hogy én nem rohantam rögtön, amikor azt olvasta: "daniel". Azért egy jóindulatú nő, csak kissé gyengeelméjűnek néz ki néha. De legalább mindenkinek boldog új évet kívánt!
No comments:
Post a Comment